Minden hétfőn 15.30-17.30
Minden csütörtökön 16.00-18.00

2019. november 7-én megnyitott Csobánkán a Játéktár. A Játéktár egy nemzetközi projekt részeként, több európai ország mellett Magyarországon második helyszínként nyílt meg községünkben, a Csodaműhely Egyesület (Tanoda) komplex programjának kisgyerekkori fejlesztő programjaként.
A Játéktár egy olyan közösségi hely, amit a falu gyermekei és szüleik, nagyszüleik, a gyermekekkel foglalkozó szakemberek, pedagógusok és civilek közösen hoznak létre. Cél, hogy a faluban élő gyerekek és szüleik közösen játsszanak, a játékon keresztül fejlődjenek és minőségi időt töltsenek együtt. Terveink szerint a beiratkozott tagok februártól kölcsönözhetik és haza is vihetik a játékokat.
A Játéktár kínálatában főként jó minőségű fejlesztő játékok vannak, de a szabad játék mellett lesznek kreatív fogalkozások, szabadtéri programok is. Kéthavonta egy-egy nagyobb programmal egészül ki a Játéktár kínálata, az első ilyen foglalkozás januárban lesz. Az óvodával és iskolával együttműködésben, az intézmények lehetőséget kapnak arra, hogy egyes tanórát, foglalkozást a Játéktárban tartsanak meg a pedagógusok. Szívesen adunk helyet olyan eseményeknek, ahol a gyermekekkel, családdal kapcsolatos események, témák állnak középpontban. A programokat a helyi gyermekekkel foglalkozó szakemberekből és civilekből álló csoporttal, illetve a közösségi házzal közösen tervezzük, de várjuk a látogatók javaslatait, ötleteit is.
Szeretnénk egy olyan közösségi helyet Csobánkán, ahol jókat játszhatunk, beszélgethetünk, ahol minden gyerek és felnőtt úgy érzi: “jó, hogy itt vagy!”
A programokról a Közösségi Ház és a Játéktár saját facebook oldalán tájékoztatjuk a látogatókat.

Várunk mindenkit nagy szeretettel!
Szabó Bea és Horváth Viki